Tarsoly Egyesület

A döntő eredménye

2024. április 11-én megrendezésre került a Költőnk és kora vetélkedő döntője, amelyre az idei évben immáron harmincharmadik alkalommal került sor.

A döntő délelőtti fordulóján résztvevő 11 csapatból 6 csapat folytatta a versengést a délután folyamán.

A döntő végeredménye:

A Tóth László-díjat a zsűri az idei évben Kristóf Ágnesnek ítélte oda az Adydas nevű csapatból.

Ezúton szeretnénk megköszönni a résztevő csapatok tagjainak a versenyzést, a felkészítő tanároknak a segítséget, és a vetélkedő megszervezésében és lebonyolításában résztvevők munkáját.

2024 Április

H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     

Emlékezés Tóth Lászlóra

„Tíz évvel ezelőtt hunyt el Tóth László A Szabadművelődési Ház korábbi igazgatója”. c. részt

„Ebből az alkalomból barátai, ismerősei, tanítványai emlékműsort szerveztek  2023. szeptember 16-n Vörösmarty Színházban.

A programról videó felvétel készült, mely megtekinthető itt, valamint a facebookon Ambrus Tibor, Lánczky László, Róka Gyula fotói itt

Európa Klub Székesfehérvár

Az Európa Klub következő időpontja:

2023. október 10. (kedd) 16:00

Vendégünk:

Hudoba György 

Téma:

48 nap alatt a Föld körül 

Facebook oldalán.

Támogatóink

A honlap működését

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata

támogatja.

Partnereink

 

 

   
   

 

Galéria

Fel