Tarsoly Egyesület

A mi Európánk vetélkedő - döntő

Tisztelt Látogatónk!

A mi Európánk c. vetélkedő 2017. március 25-én megrendezésre került döntőjének eredménye, illetve az arról Csató József által írt beszámoló a továbbra kattintva megtekinthető.

A döntőn készült képek közül egy válogatás megtekinthető az Egyesület Facebook oldalán.

Minden kedves versenyzőnek és felkészítő tanárnak köszönjük a részvételt, illetve ezúton szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki a vetélkedő lebonyolításában részt vett és segítséget nyújtott.



A MI EURÓPÁNK

NEMZETKÖZI VETÉLKEDŐ SZÉKESFEHÉRVÁRON



    A székesfehérvári Tarsoly Ifjúságért Egyesület, több civil szervezet együttműködésével, A mi Európánk címmel vetélkedőt hirdetett a határon túli és magyarországi középiskolások számára.

Március 25-én, szombaton a székesfehérvári Németh László Általános Iskola épületében rendezték meg, immár a kilencedik alkalommal, a vetélkedő döntőjét.  Napra pontosan egyben ekkor emlékeztek meg a Római Szerződés aláírásának hatvanadik évfordulójáról.

   Tizenkét csapat jutott be ezúttal a székesfehérvári döntőbe,  középiskolások érkeztek a romániai Csíkszeredából, Szatmárnémetiből, a szlovákiai  dunaszerdahelyi járásból, Nagymegyerről és a szerbiai Óbecséről.

  A csapatok fogadása után egyből a pákozdi Katonai Emlékparkba, Nemzeti Emlékhelyre indultak, hogy egy akadályversenyen vegyenek részt.

A pákozdi Mészeg hegyen Oláh László nyugállományú alezredes, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezetének titkára, a KEMPP szakmai főreferense fogadta a 3-3 tagú csapatokat és ismertette a feladatokat.

Az ötven perc alatt a csapatoknak tíz feladatot kellett megoldaniuk, az elméleti és gyakorlati kérdések mellett még lövészet is volt az akadályversenyen.

A katonai emlékparkban kis ünnepséget szerveztek a Római Szerződés aláírásának hatvanadik évfordulója alkalmából.

Az Európa Himnusz elhangzása után Lőrinczné Dr. Bencze Edit, a Kodolányi János Főiskola tanszékvezetője köszöntötte a nemzetközi vetélkedő résztvevőit, a szervezőket. Hangsúlyozta: 60 évvel ezelőtt történelmi tett volt a Római Szerződés aláírása, amelyben a hat alapító ország hitet tett az európai egység megteremtése mellett. A Római Szerződés tette lehetővé az Európai Unió későbbi megalakítását. Ekkor megteremtették azokat a feltételeket, amelyek révén létrejöhetett az Európai Unió, amelynek jelenleg immár 28 ország, köztünk hazánk is a tagja lehetett.

Az egység nagyon fontos az Európai Unióban, amelyet óvni és védeni kell a jövő generációja érdekében. A hatvan esztendő egy sikertörténet az öreg kontinens életében.

   Herczog Edit, volt Európai parlamenti képviselő, akinek nagy érdemei vannak  A mi Európánk vetélkedősorozat elindításában és támogatásában, elmondta: ma, a hatvanadik évfordulón Rómában az Európai Unió tagországainak vezetői aláírásukkal megerősítik azt a szerződést, amely bebizonyította, hogy csak közösen érhetjük el a céljainkat. Az Európai Unió Fehér Könyve 2076-ig meghatározza azokat a feladatokat, amelyek végrehajtásával még erősebbé tehető a szövetségi rendszer, az egységes Európa.

   A Római Szerződés aláírása vetette meg az alapjait a ma is működő Európai Uniónak. Az Európai Gazdasági Közösség szerződését hat állam, Franciaország, a Német Szövetségi Köztársaság, Olaszország és a Benelux államok képviselői írták alá.

  A rendezvényen a katonai emlékpark területén, az 1848-as obeliszk alatt, faültetéssel emlékeztek meg az eseményről. Hét fát ültettek el. Hat fa az aláíró országokat jelképezi, a hetedik pedig a jövő generációját.

A facsemetéket Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának Városgondnoksága biztosította a szervezőknek.

A faültetésben közreműködtek a vetélkedő csapatainak középiskolás tagjai, Herczog Edit, Sipos András, a Tarsoly Ifjúságért Egyesület elnöke és Oláh László.

   A közös megemlékezés után Oláh László, a KEMPP szakmai főreferense ismertette az akadályverseny végeredményét. Az első helyen a „2. helyezettek” elnevezésű csapat végzett Veszprémből. Második lett a Vadakat terelő juhász nevű csapat Szatmárnémetiből. A harmadik helyet pedig a Tiszapartiak csapata szerezte meg Szolnokról.

  A nemzetközti vetélkedő résztevői ezután visszautaztak a királyok városába, Székesfehérvárra, hogy folytassák a versenyt.

   A Németh László Általános Iskolában Lőrinczné Dr. Bencze Edit, a Kodolányi  János Főiskola tanszékvezetője, a vetélkedő zsűrijének az elnöke, Sipos András, a Tarsoly Ifjúságért Egyesület elnöke, Herczog Edit  korábbi  Európai parlamenti képviselő, Lővei Andrea, az Európai Parlament Budapesti Irodájának vezetője köszöntötte a 12 csapat tagjait, a felkészítő tanárokat és az esemény valamennyi résztvevőjét. A középiskolásokat köszöntötte dr. Márton Roland is, Székesfehérvár Megyei Jogú Város önkormányzati képviselője. Ezután közösen felvágták az ünnepi Európa Uniós tortát, amelyen a hatvanadik évfordulókra emlékeztető gyertya díszelgett, hatalmas ováció fogadta a tortán fellobbanó tűzijátékot.

   A nagyszerűen összeállított nemzetközi szakmai vetélkedőt Barta Tamás, Barna Éva, Lévay Sándorné, Pokrovenszky László vezette. A zsűriben helyet foglalt az elnök Lőrinczné Dr. Bencze Edit, tagjai: Barabás Miklós, Bujpál Péter, Kóbor István és dr. Szalai Károly.

   A középiskolások alapos tudásukról adtak tanúbizonyságot, köszönet illeti ezért felkészítő tanáraikat.

A diákoknak sokrétű feladatokat kellett megoldaniuk. A vetélkedő anyagát összeállító csapat az idén is kitett magáért, nagyon innovatívak voltak. A 60 éves a Római szerződés című plakátpályázat is ötletesnek bizonyult.

A mozgalmas, érdekes nemzetközi vetélkedő immár a kilencedik alkalommal bizonyította, hogy érdemes volt életre hívni  A mi Európánk  vetélkedősorozatot, amelynek  minden bizonnyal jövőre is lesz folytatása.

  A határon túlról érkező csapatok tagjainak és a hazai résztvevőknek is egyaránt lehetőségük nyílt arra, hogy megismerkedjenek a koronázó város történelmi és műemléki nevezetességeivel.

 A szervezők fórumot tartottak a felkészítő tanároknak, amelyen elmondták véleményüket, ötleteiket és javaslataikat a vetélkedősorozattal kapcsolatosan.

    A vetélkedőt Lőrinczné Dr. Bencze Edit, a zsűri elnöke és Lövei Andrea, az Európai Parlamenti  Budapesti Irodának vezetője, valamint az Aranyember-díjas Tóth Árpádné értékelte. Hangsúlyozták, hogy idén is jól felkészültek a csapatok tagjai, a középiskolás diákok.    

  A nemzetközi vetélkedő győztese az Erdélyből bejutott Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium Vadakat terelő juhász elnevezésű háromtagú csapata lett 371 ponttal. A határon túli középiskolások megvédték tavalyi elsőségüket, hiszen 2016-ban is ők bizonyultak a legfelkészültebbeknek. Büszkén vehették át az elsőséggel járó serleget.

A második helyet a pécsi Leőwey Klára Gimnázium Grean Peas csapata szerezte meg 349 összpont számával.

Harmadik helyen végzett a Szolnoki Városi Középiskolai Kollégium Tiszapartiak nevű csapata, szintén 349 ponttal.

4.: a veszprémi Lovassy László Gimnázium csapata.

 Jól szerepeltek a határon túli diákok is, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium, az óbecsei gimnázium és a Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia csapatai.

  A díjakat és az ajándékokat Lőrinczné Dr. Bencze Edit, a zsűri elnöke, Lövei Andrea irodavezető, Herczog Edit korábbi Európai Parlamenti képviselő, Sipos András,a Tarsoly Ifjúságért Egyesület elnöke és Horváth András megyei önkormányzati képviselő, valamint Barabás Miklós az Európa Ház igazgatója adta át.

 Az első helyezette csapat jutalma egy háromnapos brüsszeli repülőgépes utazás. A második és harmadik helyezett csapatot az Európai Parlament Budapesti Irodája hívta meg tapasztalatcsere látogatásra. A negyedikek pedig a kormány Európai Uniós Ügyekért Felelős államtitkárságára látogathatnak majd el.

   Horváth András és Herczog Edit mondott zárszót, amelyben megköszönte a kilencedik A mi Európánk című nemzetközi vetélkedő valamennyi szereplőjének, résztvevőjének, szervezőjének és közreműködőjének a  munkáját.

A közös munka ismét meghozta gyümölcsét. A vetélkedő középiskolások, felkészítő tanáraik, valamennyi résztvevő annak az óhajának adott hangot, hogy jövőre újra találkozhassanak Székesfehérváron, immár a tízedik, jubileumi nemzetközi vetélkedő megszervezése alkalmából!

Erre minden bizonnyal meglesz a lehetőség, hangsúlyozta   A mi Európánk vetélkedősorozat egyik fő szervezője, Barna Éva.



CSATÓ JÓZSEF

újságíró

2024 Április

H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     

Emlékezés Tóth Lászlóra

„Tíz évvel ezelőtt hunyt el Tóth László A Szabadművelődési Ház korábbi igazgatója”. c. részt

„Ebből az alkalomból barátai, ismerősei, tanítványai emlékműsort szerveztek  2023. szeptember 16-n Vörösmarty Színházban.

A programról videó felvétel készült, mely megtekinthető itt, valamint a facebookon Ambrus Tibor, Lánczky László, Róka Gyula fotói itt

Európa Klub Székesfehérvár

Az Európa Klub következő időpontja:

2023. október 10. (kedd) 16:00

Vendégünk:

Hudoba György 

Téma:

48 nap alatt a Föld körül 

Facebook oldalán.

Támogatóink

A honlap működését

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata

támogatja.

Partnereink

 

 

   
   

 

Galéria

Fel