Tarsoly Egyesület

L. Ritok Nóra grafikusművész kiállítása

L. Ritók Nóra grafikusművész kiállítása megtekinthető az Európa Klubban (Székesfehérvár, Fő u. 3. – Márványudvar) 2018. augusztus 2-a és 20-a között a délutáni órákban (15:00 órától – 19:00 óráig).

A kiállítást Bálványos Anna művészettörténész nyitotta meg – megnyitójának szövege olvasható az Európa Klub Székesfehérvár facebook oldalon. Az igényesen szerkesztett kiállítás 20 képet mutat be L. Ritók Nóra grafikusművész alkotásaiból. Az ünnepi alkalmat kellemes fuvolazene és Somos Ákos előadásában Székely János: Zene című verse tette emlékezetesebbé.

Az utóbbi idők egyik legsikeresebb rendezvénye volt az augusztus 2-ai megnyitó, hiszen – ilyen melegben különösen – ritkaságszámba megy kulturális-szellemi erőfeszítésekre késztető eseménnyel több, mint 50 látogatót vonzani. Köszönet a program előkészítéséért és lebonyolításáért Kindl Mártának és Barna Évának. Öröm, hogy a megnyitón L. Ritók Nóra is személyesen tudta köszönteni a megjelenteket, sőt dedikálta az előre megrendelt „Láthatatlan Magyarország” című könyvét is. Sok-sok beszélgetés is gazdagította ezt a remek délutánt. Köszönjük tagtársaink és segítőink munkáját, ügyeleti vállalásait!

Az ünnepi hosszú hétvégén (augusztus 18-20.) már 13:00 órától szeretettel várunk minden érdeklődőt, aki szívesen pihenne meg Székesfehérvár ünnepi forgatagában járva-kelve, és tekintené meg L. Ritók Nóra grafikusművész kiállítását a belváros szívében, az Európa Klubban (Székesfehérvár, Fő u. 3. – Márványudvar) a délutáni órákban (19:00 óráig).

 



2024 Április

H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     

Emlékezés Tóth Lászlóra

„Tíz évvel ezelőtt hunyt el Tóth László A Szabadművelődési Ház korábbi igazgatója”. c. részt

„Ebből az alkalomból barátai, ismerősei, tanítványai emlékműsort szerveztek  2023. szeptember 16-n Vörösmarty Színházban.

A programról videó felvétel készült, mely megtekinthető itt, valamint a facebookon Ambrus Tibor, Lánczky László, Róka Gyula fotói itt

Európa Klub Székesfehérvár

Az Európa Klub következő időpontja:

2023. október 10. (kedd) 16:00

Vendégünk:

Hudoba György 

Téma:

48 nap alatt a Föld körül 

Facebook oldalán.

Támogatóink

A honlap működését

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata

támogatja.

Partnereink

 

 

   
   

 

Galéria

Fel