Tarsoly Egyesület

Beszámoló a döntőről

Immár a tízedik alkalommal

A mi Európánk vetélkedő döntője Székesfehérváron


Csató József írása

A Tarsoly Ifjúságért Egyesület, több civil szervezet együttműködésével, a 2017-2018-as tanévben A mi Európánk címmel immár a  tízedik alkalommal hirdetett meg vetélkedőt a határon túli és a magyarországi középiskolások számára.

A döntőnek, 12 csapat részvételével, az idén március 24-én is a Székesfehérvári Németh László Általános Iskola adott helyet. A határon túli magyar középiskolákat ezúttal Erdélyből a csíkszeredai, Szlovákiból a nagymegyeri, Szerbiából pedig a zentai diákok képviselték.

A vetélkedő döntőjébe jutott csapatok a szeles, hűvös időben, a pákozdi Katonai Emlékpark, Nemzeti Emlékhelyen részt vettek a magyar honvédség és hadtörténet fontos eseményeiről szóló akadályversenyen.

A csapatokat Oláh László nyugállományú alezredes, a KEMPP szakmai főtanácsadója köszöntötte és ismertette a feladatokat.

A diákok felkeresték a pákozdi Mészeghegyen a Doni Emlékkápolnát is, ahol mécse gyújtással tisztelegtek a II. világháborúban elesett magyar katonák emléke előtt.

Megtekintették a Miska huszár hatalmas szobrát is, amelyet tavaly avattak fel a pákozdi domboldalon.

A jó hangulatú akadályverseny után a háromfős csapatok visszatértek Székesfehérvárra, de előtte még megtekintették a tavalyi vetélkedőn résztvevők által elültetet fákat, amelyet az Európai Unió alapító országai emlékére helyzetek el. A 48-as emlékműnél csoportkép készült.

Az általános iskolában Barna Éva, a Tarsoly Ifjúságért Egyesület nevében köszöntötte a 12 csapatot, és sikeres vetélkedést kívánt. Ugyancsak köszöntötte a résztvevőket Szontagh Andrásné Annamária, az Európai Parlament budapesti irodája sajtóattaséja, és a székesfehérvári diákok képviselője nevében Vámosi Péter a Diáktanács alelnöke.

Ezután kezdetét vette a vetélkedő döntője, sok-sok érdekes feladattal, feladvánnyal.

A vetélkedő játékvezetője Barna Éva és Barta Tamás volt. A csapatok közvetlen pátriájukról Kötődéseink címmel videofilmet is készítettek, amely vetélkedő során levetítésre került.  Legendás várak – várak legendái címmel a döntő során az előzetesen megadott és kisorsolt várakhoz kötődő legendát kellett megjeleníteniük.

A zsűri elnöke az idén is Lőrincné dr. Bencze Edit, a Kodolányi János Főiskola tanszékvezetője volt. A sok-sok feladat értékelése jól meg is dolgoztatta a zsűri tagjait.

A több órás vetélkedő után a zsűri értékelte a 3-3 tagú csapatok munkáját.

Az első helyen a ZSAN nevű csapat végzett 253 ponttal (Pécsi Kodály Zoltán Kollégium). Második lett a Leőwey 11 nevű csapat 251 ponttal (Pécsi Leőwey Klára Gimnázium.)

3.:  A Kinderstadt ’10 nevű csapat 243 ponttal (Szolnok Városi Kollégium.)

4.:  Két okos meg egy erős nevű csapat (Hévízi Bibó István Gimnázium.)

5.:  A HOLOCÉN nevű csapat (Fekete István-Vörösmarty Mihály Gimnázium- Ajka.)

6.:  A MadelnKözgé nevű csapat (Táncsics Mihály Szakgimnázium-Salgótarján.)

7.:  A konok kunok nevű csapat (Baksay Sándor Református Gimnázium- Kunszentmiklós.)

8.:  A RAKOTTKRUMPLI nevű csapat (Zentai Gimnázium.)

9.:  A SzupEU nevű csapat holtversenyben (Márton Áron Főgimnázium- Csíkszereda.)

9.:  A Rozmaringok nevű csapat (Kereskedelmi Akadémia - Nagymegyer.)

11.: Deákos diákok nevű csapat (Deák Ferenc Szakgimnázium- Székesfehérvár.)

12.: Unikornisok nevű csapat (Mikes Kelemen Szakgimnázium, Gimnázium - Tatabánya.)

 

A zsűri elnöke, Lőrincné dr. Bencze Edit elmondta értékelésében, hogy a csapatok szoros versenyben végeztek és jó színvonalon teljesítették, oldották meg a feladatokat. Köszönet a felkészítő tanároknak.

Sipos András, a Tarsoly Ifjúságért Egyesület elnöke megköszönte a vetélkedősorozat összeállításában, levezetésében, közreműködésében részt vevők munkáját, a középiskolások, felkészítő tanáraik tevékenységét, a szponzorok felajánlását, segítségét.

A díjakat Lőrincné dr. Bencze Edit, Szontagh Andrásné Annamária, Sipos András, Horváth András, a Fejér Megyei Közgyűlés tagja adta át a csapatoknak és a felkészítő

tanároknak.

Az első csapat kupát, az 1-3. helyen végzett diákok és tanáraik nyakába arany, ezüst és bronzérmeket is akasztott a zsűri.

A vetélkedő győztese, a pécsi ZSAN csapat Brüsszelbe utazhat majd jutalmul, Ujhelyi István Európa parlamenti képviselő és Herczog Edit korábbi EP képviselő meghívására. A második helyezett, szintén pécsi csapat, a Leőwey 11 díja: utazás Strasbourgba az Euroscola program keretében.

A harmadik a szolnoki Kinderstdat ’10 csapat pedig egy hétig üdülhet majd a székesfehérvári Karsai Holding Zrt. balatonszemesi üdülőjében.

Ezenkívül még nagyon sok jutalmat vehettek át a vetélkedő döntőjének résztvevői.

Dr. Csiák Gyula orvos, a Bársony István Alapítvány kutatója ezután szakszerűen felszelte az Európai Uniós nagy tortát, amelyből mindenkinek jutott egy-egy szelet.

A szervezők és a felkészítő tanárok megbeszélték a vetélkedősorozat soron következő feladatait is

Jövőre minden bizonnyal megrendezik majd, immár a tizenegyedik alkalommal A mi Európánk című vetélkedőt.

2018 Október

H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
    

Európa Klub Székesfehérvár

Az Európa Klub következő időpontja:

2018. október 30. 16.00

Téma: Nagyvárad, a "holnap" városa

Előadó: Szalai Károly

További információ a klub

Facebook oldalán.

Támogatóink

A honlap működését

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata

támogatja.

Partnereink

 

 

   
   
   

 

Galéria

Fel