Tarsoly Egyesület

A mi Európánk 2017-18 - Brüsszeli tanulmányi út beszámoló

A 2017/18-as tanévben résztvehettünk a Tarsoly Egyesület jóvoltából, A mi Európánk nemzetközi verseny keretein belül, egy négy napos nyereményutazáson, melynek úticélja Belgium fővárosa, egyben az európai politkai élet egyik központja, a sokak által szürkének és monotonnak nevezett város, Brüsszel volt. Ám erre a kijelentésre utunk után nyugodt szívvel rácáfolhatunk.

A verseny már 2017 őszén elkezdődött a Pécsi Kodály Zoltán Kollégium ZSAN csapatának számára. Kollégiumunk két ódaadó és segítőkész pedagógusának munkája – Weitner Éva és Mácsár Lajos - hatalmas segítséget jelentett számunkra, mivel az iskolai nyomás mellett néha napján kezdtük elveszíteni motivációnkat, de ezekben a kétes pillanatokban ők mindig mellettünk álltak és biztosítottak bennünket arról, hogy képesek vagyunk végigcsinálni, mégpedig legjobb tudásunk szerint. Ilyen mértékű támogatás mellett, izgulva bár és kissé kétkedve felkészültségünkben elindultunk Székesfehérvárra. Nemcsak az úton, de a verseny folyamán is igazán felszabadultak voltunk, visszagondolva  számunkra maga a verseny szórakozást jelentett és még jobban összekovácsolt minket, továbbá csodálatos emlékekkel és élményekkel gazdagított bennünket, melyeket ma is sokszor felemlegetünk s visszavágyunk.

Magára az útra 2018 szeptemberében került sor.  Természetesen repülővel  közelítettük meg a célt, Budapest kivilágított látványa az apró ablakokon keresztül és a felszallás okozta liftező érzés a gyomrunkban, melyet mindenki ismer, aki már valaha repült, most még jobban esett mint általában. Az első hely, ahova ellátogattunk, azon a verőfényes, bár kissé hűvös reggelen, az Európa Parlament impozáns és egyben modern épülete volt, mely még ragyogóbbnak hatott a tiszta égbolt alatt.  Pancza Zoltán segítségével bepillanthattunk az épületegyüttes minden mérvadó illetve nagy jelentőséggel bíró szegletébe. Látogatásunk idején a légkör a megszokottnál nyugodtabb volt, a temérdek öltönyös alak csendesen, de szorgosan végezte munkáját. Miután a képviselők hétköznapjait bemutató körút a végéhez ért, szabadjára eresztettek bennünket és megkezdthettük a város felfedezését. A nap hátralevő részében miután elfoglaltuk a szállásunkat Herczog Edit (volt EP-képviselő) brüsszeli lakásában, aki szívelyesen fogadott minket ezzel még kellemesebbé téve az ott tartózkodásunkat, alig vártuk már, hogy igaz valójában tapasztalhassuk meg, milyen is Brüsszel. A fővárosról tudni kell, hogy igenis színes és élettelteli, mégpedig a turisták és a helybeliek nyüzsgése miatt. Kihagyhatatlan tény, hogy Brüsszel bővelkedik parkokban és pakosított terekben, ezek közül a leghíresebbeket mi sem halaszottuk el megnézni, hogy megtapasztalhassuk a brüsszeli életérzést magát. Jártunk tehát a Jubel , a Leopold és még számos más park szépen gondozott pázsitján, fái árnyékában. Hogy oltsuk szomjunkat a tudás és a művészetek iránt, jónéhány múzeumba is betértünk, többek között a La Maison de L’historie de Europe Park-ba, a Csokoládé illetve a Szépművészeti és a Magritte Múzeumba is. Mint minden jelentős városnak így magatól értetődően Brüsszelnek is ismert, különleges, a város történelmére utaló főtere van, ez pedig nem más, mint a la Grande Place, melyet a városháza és a régmúltból fennmaradt céhes épületek ölelnek körbe. Belgium kuriózumait sem hagyhattuk figyelmen kívül , megkóstultuk a híres belga sültkrumplit a la maison d’Antoine-ban, a csokoládét, és a sört is. Ha Brüsszel akkor, egy mindössze 50 centiméter nagyságú szobrocska, amely egy pisilő fiút ábrázol, tehát Manneken Pis, egy újabb pipa a kötelező látnivalók listáján. A mi kis csapatunk azzal az eltökélt szándékkal érkezett Brüsszelbe, hogy megismeri a várost, nem csak túlrohan rajta, hanem igazi pompájában minden porcikáját (na jó, nem mindet, de nagy részét) megcsodálja, és maradandó emlékeket alkot róla.

Összeségeben ez úgy hiszem sikerült is, rácáfoltunk a kijelentésre, hogy Brüsszel szürke és monoton, mivel nála pezsgőbb és izgalmasabb várost régen láttunk. Igazán hálásak vagyunk, amiért ilyen lehetőséget biztosítottak számunkra, és olyan élményekkel gazdagodtunk, melyek életreszólóak.

 

2024 Október

H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
   

Emlékezés Tóth Lászlóra

„Tíz évvel ezelőtt hunyt el Tóth László A Szabadművelődési Ház korábbi igazgatója”. c. részt

„Ebből az alkalomból barátai, ismerősei, tanítványai emlékműsort szerveztek  2023. szeptember 16-n Vörösmarty Színházban.

A programról videó felvétel készült, mely megtekinthető itt, valamint a facebookon Ambrus Tibor, Lánczky László, Róka Gyula fotói itt

Európa Klub Székesfehérvár

Az Európa Klub következő időpontja:

2023. október 10. (kedd) 16:00

Vendégünk:

Hudoba György 

Téma:

48 nap alatt a Föld körül 

Facebook oldalán.

Támogatóink

A honlap működését

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata

támogatja.

Partnereink

 

 

   
   

 

Galéria

Fel