2024

Gergő Katalin, pedagógus

A Tarsoly Ifjúságért Egyesület Aranyember-díjjal ismeri el Gergő Katalin pedagógust, aki Székesfehérváron megalapította, a Családsegítő Központot, amelynek tevékenységét családterapeutaként, mediátorként szolgálta. Csipkeverőként is nevet szerzett, a Fehérvári Kézműves Egyesület tagjaként tanítja a mesterséget, ismerteti történetét, bemutatja fortélyait.

Gergő Katalin hosszú ideig tanítónőként dolgozott Ráckeresztúron, Dunaújvárosban, Székesfehérváron. A családsegítés intézményei a nyolcvanas évek közepétől kezdtek el megalakulni, egy budapesti pszichológus kezdeményezésére: külföldi mintákat a magyarországi helyzethez igazítva igyekeztek meghonosítani.  Erről a szándékról Gergő Katalin is hallott, és felvette a kapcsolatot a kezdeményező, dr. Kardos Ferenc pszichológussal, hogy Székesfehérváron is létrejöhessen efféle intézmény. Azt is sikerült elérnie, hogy  a minisztérium adjon pénzt az intézmény elindításához. Így alakult meg 1987-ben Fehérváron a Családsegítő Központ. Az intézménytípus megálmodói vezetőnek épp olyan embert kerestek, mint Gergő Katalin: szociálisan érzékeny pedagógust, aki nem csupán a gyerekekkel találja meg a hangot, de a felnőttek gondjaival kapcsolatosan is van tapasztalata. Gergő Katalint pedig érdekelte ez az izgalmas, cseppet sem könnyű munka.

Már a fehérvári Családsegítő Központ megalakításakor igyekezett átgondolni, hogy miként tudnának segíteni. Meggyőződésévé vált, hogy a családoknak nem csupán segélyre van szükségük. Abban is támogatni kell a rászorulókat, hogy úrrá tudjanak lenni a nehézségeken. Ha egy családnak kevés a pénze, nem csupán a segély a megoldás, hanem az okok felderítése is.  Másként kell segíteni, ha a szenvedélybetegség okoz anyagi gondokat, és másként, ha kiderül: nem tudnak helyesen gazdálkodni a keresetükkel.

"Ne halat adj, hanem hálót!"  – vallja Gergő Katalin. Hiszen a válságkezelési technikák hosszútávon többet jelentenek, mint az egyszeri anyagi támogatás. Ezért arra törekedett, hogy olyan munkatársakat alkalmazzon, akik úgy gondolkodnak, mint ő. Olyan programokat találtak ki, amelyekkel az emberek egy-egy csoportjának tudtak hasznos módszereket kínálni a továbblépéshez.

Segítették a civil kezdeményezéseket, például a Nagycsaládosok Egyesületének létrehozását – a működés feltételeinek előteremtésével --, és támogatták a Szegényeket Támogató Alapítvány fehérvári szervezetének létrejöttét is.

A családsegítő feladata lett, hogy foglalkozzon a munkanélküliek gondjaival. Csoportokat szerveztek számukra, az igényeikhez igazodva. Külön foglalkoztak a 40 év körüli munkanélküli nőkkel, és külön az érettségizett, fiatal munkanélküliek csoportjával. Az utóbbi közösségből kerültek ki azok, akik – ha kedvet éreztek hozzá és rátermettnek bizonyultak –, elsőként végezhették el a szociális asszisztensképzést. Így Fehérvárról a megye összes családsegítőjének ajánlhattak szakembereket. Addig szociális munkásokat sem képeztek Magyarországon. Gergő Katalin tagja volt annak a munkacsoportnak is, amely – a minisztérium szervezésével – azért alakult meg, hogy kidolgozza azt a tematikát, amelynek alapján oktatják a szociális asszisztenseket és elindulhat a szociális munkások felsőfokú képzése is.

Az 1990-es években dr. Kovács Pál népjóléti miniszter havonta összehívta a családsegítők képviselőit, hogy összegezzék a tapasztalatokat. Miniszteri rendelet is született, amely előírta: 30 ezer lakosra jusson egy-egy családsegítő központ. Fehérváron is elkezdték megtervezni a második intézményt. Gergő Katalin szerette volna, ha az új központ abban a városrészben jönne létre, ahol az emberek gondjait orvosolnia kellene, de végül Fehérváron az első és a második családsegítő székhelye is ugyanoda került.

Amikor Gergő Katalin vezetői mandátuma lejárt, úgy döntött, nem pályázik újra. Nem a rang, hanem a feladat érdekelte. Közben posztgraduális képzésen családterapeuta és mediátor végzettséget is szerzett. Azt gondolta, hogy a Családsegítő Központ szaktanácsadójaként is rengeteget tehet. Úgy látta, főleg a kamaszoknak lehet szükségük arra, hogy egy kívülállóval megbeszélhessék a gondjaikat, ezért felajánlotta a segítségét a kollégiumoknak, iskoláknak.. Szerette volna, ha az iskolákban létrejön erre egy „súg-zug”, ahol a családsegítő munkatársának kiönthetik a szívüket. A „súg-zugok” nem alakultak meg, de több gyerek is hozzá fordult, ha a szülővel megromlott a kapcsolata, vagy ha az iskolában adódtak konfliktusai. Fontos ez, mert gyakran ezek a kamaszgondok okozzák a bulímiát, ez rejtőzik a tanulási nehézségek mögött is. Akadt gyerek, aki elhozta hozzá az édesanyját, mert úgy érezte, neki van szüksége a segítségre.

Gergő Katalin a munkája mellett, 24 éven át, 70 éves koráig dolgozott bírósági ülnökként is. A fiatalkorúak ügyében ugyanis a büntető tanács egyik tagjának pedagógusnak kell lennie. Arra törekedett, hogy a gyerek érdekeit képviselje – hiszen előfordul, hogy rossz társaságba keveredik, és eljut egy olyan pontra, amikor úgy érzi, áthághatja a szabályokat… Arra törekedett, hogy igyekezzen befolyásolni a gyerek jövőjét, hogy ne kallódjon el.

 Gergő Katalin csipkeverőként, a Fehérvári Kézművesek Társasága tagjaként is közismertté vált. Ez a gyönyörű hobbi nála a kikapcsolódás, a feszültség levezetésének eszköze. Ha a mintára figyel, megszűnik körülötte a világ! Valaki azt mondta neki, az orsók csilingelése úgy hat, akár a meditatív zene. Talán igaz lehet,  mert őt ez tökéletesen megnyugtatja. Annak, aki annyi gonddal, nehéz sorssal találkozott a munkája során, ez az igazi szupervízó, lelki egészségvédelem. Aprólékos műgonddal készült munkáit többször kiállította már – finom remekeivel őszinte csodálatot váltott ki. A csipkeverést szereti oktatni is: boldogan tart bemutatót, bárhová hívják. Szívesen mesél a fortélyokról, a csipke történetéről, a különleges mintákról, mindazoknak, akik kíváncsiak az orsók, verőfák között kibontakozó türelemmel készült darabokra. A bemutatókon kortól, nemtől függetlenül állják körbe, ő pedig nagy kedvvel mesél.

Kocsis Balázs, szobrász

A Tarsoly Ifjúságért Egyesület Aranyember-díjjal ismeri el Kocsis Balázs szobrászt, restaurátort, kiváló képzőművészeti alkotásaiért valamint Székesfehérvárért végzett munkájáért: azért a tevékenységéért, amellyel a város műemlékeinek, plasztikai értékeinek megőrzését szolgálta.

Őt hívják, ha a vandálok rongálása miatt eltűnik a fekvő katona orra, vagy ha eltörik Pátzay Pál híres lovas szobrának kardja. De neki szólnak akkor is, ha a Zichy ligetben fel kell újítani a hatalmas,  Bory Jenő alkotta különleges vázát. Ő hozta rendbe a liget egyik legfőbb ékét, a zenepavilont is, ahol a mozaikot a korabeli tervek alapján teljesen pótolnia kellett. Neki köszönheti a megszépülést egyebek között Wathay Ferenc várkapitány, a Varkocs szobor meg a Korsós lány. Ő varázsolta újjá József Attila szobrát hajdanán a költő születésnapjára – és így tovább, hosszan folytathatnánk a sort… Elvégre szinte nincs olyan köztéri műemlék Székesfehérváron, amellyel ne került volna valamilyen kapcsolatba. A város plasztikai öröksége, számtalan műemléke az ő szakértelme nyomán újult meg, sőt, olykor megmenekült az enyészettől.

Kocsis Balázs Tatán született, de 1962, azaz nyolcéves kora óta Székesfehérváron él, ehhez a városhoz kötődik ezer szállal. Pesten kőfaragást tanult, majd hazakerülve tíz évig a székesfehérvári múzeumban dolgozott restaurátorként, közben a Képzőművészeti Főiskolára járt. A fehérvári múzeumban sok egyéb mellett például az is az ő feladata volt, hogy elkészítse Gorsium számára az értékes ókori kőemlékek másolatát – hiszen az eredetieket az állagmegőrzés érdekében védett helyeken tárolják. Már a múzeum munkatársaként is kifejezetten élvezte, ha volt alkalma új technikai fogásokat megismerni, sokféle anyaggal dolgozni. Később pedig, amikor önállósodott, és  vállalkozóként dolgozott tovább,  ez folytatódott: az ismeretszerzés igénye, a kíváncsiság hajtotta.  Azt meséli, ha egy-egy új munka foglalkoztatja --  különösen ha egy friss szobor ötletén töpreng –igen termékenynek bizonyulnak a látszólag tétlen órák: előfordul, hogy a legjobb gondolatok   kutyasétáltatás közben jutnak eszébe. Mert, amikor nekilát, már nincs idő a töprengésre, onnantól csak a munkafolyamatra figyel…

Közismert, hogy Kocsis Balázs szobrász-restaurátor nem csak a régi, híres székesfehérvári alkotások megmentője: maga is készít szobrokat, térplasztikákat.  

A legnépszerűbb alkotása Székesfehérváron a libafertályt áruló, piacozó felsővárosi asszonyoknak emléket állító Kati néni szobor, amelynek orrát már fényesre simogatták a turisták, hiszen elterjedt: Kati néni orrának érintése szerencsét hoz. A városba látogatók nem hagyják el anélkül Fehérvárt, hogy ne fotózkodnának  a felsővárosi asszony figurájánál, a Liszt Ferenc utcában. 

A város polgárai jól emlékeznek arra, hogy közakarattal, gyűjtéssel valósult meg annak idején Kati néni híres szobra, ami azóta is évről évre központi alakja a városi Katalin napnak.

Kocsis Balázs műve az a szoborcsoport is, amely a Petőfi parkban kapott helyet: a szökőkút szélén Petőfi híres elbeszélő költeményének hőse, Kukorica Jancsi fújja furulyáját, körülötte pedig a nyája legelész…

De ő készítette egykor – Molnár László ötvös közreműködésével -- az egyik kortárs művészeti fesztiválra Mujkót, az udvari bolondot, ami a Kossuth utca és a Vasvári utca kereszteződésében, a levegőben lóg, és a városháza felé néz. Akkoriban volt némi vita, maradjon-e a szobor, ma pedig már hozzátartozik a városképhez.

Azt mondja, sokszor kellett új megoldásokat keresnie. Aztán egy-egy új technikát, módszert megismerve újabb terveket szőhetett. A Korsós lány restaurálásakor ismerkedett meg Molnár Lászlóval, a kiváló ötvössel, tőle tanulta meg, hogyan kell hegeszteni, domborítani rézből készült burkolatot – annak érdekében, hogy a Korsós lány szobrát újra fel lehessen állítani.      

Ez a technika segítette abban, hogy megvalósítsa régi tervét, Mujkó szobrát  -- kiderült, hogy rézből, a Korsós lány készítésekor megtanult módszerrel az udvari bolond figurája is megvalósítható.   Ráadásul kihívást jelentett az is, hogy  Mujkó a levegőben, kötélen egyensúlyozzon: a talpa azért készült ólomból, hogy  el ne mozdulhasson…

Ezután  a technikánál maradva, a  maga örömére készített egy  sorozatot, az  erdő, a mese, a különös lények, növények világáról, amit – igen rendhagyó módon --  a városhoz közeli kiserdőn, egy tisztáson mutatott be, és Hobót, azaz Földes Lászlót kérte, hogy nyissa meg a Mesél az erdő című, egynapos, szabadtéri kiállítást.   Hobóval  ennek révén került további munkakapcsolatba:  Kocsis Balázs kisplasztikái illusztrálták Hobo akkoriban megjelent kötetét, a Bolondvadászatot.  Kocsis Balázs kedvenc témái, figurái ugyanis a bolondok, bohócok, ripacsok és hasonló szereplők, ironikus, meseszerű-szürreális ábrázolásban.  Megformálta már Faludyt, de Hrabalt és macskáját, Kandúrkát is, külön sorozatot szentelt egyebek között az űrvilágnak, azaz a Hubble teleszkóp által nem fotózott galaxisoknak.

A Hrabal világával kapcsolatos kisplasztikáit Prágában is többször kiállította, bizonyítva, hogy a játékos fantáziavilág megteremtésére is nagyon alkalmas a hegesztéses, galvanizálásos technika. Ugyanezzel a módszerrel egy hajdani április elsejére a Jókai utcába készített egy domborművet, ami arról emlékezik meg: „Ebben a házban sem lakott 1912-1916 között Albert Einstein”

Néhány éve nyugdíjba vonult, de nem nyugalomba:  pandémia idején egy üdülőfaluba költözött, de Székesfehérvárral sem szakadt meg a kapcsolata. Őt kérte meg a család, hogy a neves fehérvári régész, Siklósi Gyula sírjára készítsen emlékművet. De Sárszentmihályon is tőle rendeltek szobrot a neves üzletemberről, nagyvállalkozóról, Demján Sándorról.

Ha nincs megbízás, a maga örömére alkot – így készült el Kóbor János szobra, ami egyelőre a műhelyében vár a jobb időkre… Kocsis Balázs abbahagyni az alkotómunkát nem tudja, nem is akarja – szerencsére mindig van újabb és újabb terve, ötlete… No meg ereje, hogy az elgondolást valóra váltsa. 

Krajczáros Alapítvány

A Tarsoly Ifjúságért Egyesület Aranyember-díjjal ismeri el a Krajczáros Alapítványt kiemelkedő, a katonai emlékek megőrzésében végzett munkájukért, a határokon is átnyúló hadisírgondozó tevékenységükért.

Több, mint 30 éve, 1993-ban jött létre a közhasznú minősítést elnyert székesfehérvári Krajczáros Alapítvány. Kezdeményezője Németh István volt, aki  ma  is a kuratórium elnöke. Egészen kivételes dolog, hogy egy civil szervezet ennyi ideig talpon maradjon az egyre nehezedő társadalmi, gazdasági körülmények között, és ez az alapítvány joggal lehet büszke erre. S persze nyilván a nemes cél is hozzájárult ahhoz, hogy támogatói, önkéntesei mellettük maradtak. Mert az alapító okirat ugyan sokféle tevékenységet tesz lehetővé, ám az ezredforduló óta, 23 éve a határokon átnyúló hadisír gondozás és az ehhez kötődő kulturális programok megvalósítása a fő profiljuk. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a kegyeleti érzések, az egykori esetleges történelmi nézeteltérések, a fizikai akadályok miatt micsoda szervezést, elhivatottságot igényel ez a munka, ám az alapítvány mindezt sikerrel abszolválta. Ráadásul úgy, hogy sokrétű programjaikat, kedvező nemzetközi visszhanggal, kizárólag önkéntesekkel valósították és valósítják meg, és évente 6-7 ezer önkéntes munkaóráról  adhatnak számot.

Kétségtelenül nyomot hagytak a világban. A katonatemetők, sírkertek helyreállítása, gondozása mellett történelmi személyiségeket ábrázoló szobrok, emléktáblák, emlékművek, kopjafák elhelyezésével. Mindenképp említést érdemel az Erdélyben, a Gyilkos-tónál emelt Szent István szobor, amelyet évről évre sok ezren tekintenek meg. Székelykeresztúron Bem-szobrot állítottak, Érsemjénben Kazinczy Lajos honvéd ezredes (a 15. vértanú) emlékére helyeztek el emlékművet.  Kiemelendőnek ítélik, hogy 2002-től, sok önkéntes munkaóra teljesítésével részesei lehettek az olaszországi Doberdó lábánál, Visintiniben lévő magyar kápolna mai arculatának megteremtésében is. Ott harangot is elhelyeztek, amely Spányi Antal megyés püspök adománya.  Szlovéniában, az  Ukancban és Bohijnska  Bistricában lévő sírkertekben közel 100 éve nyugvó honvédeink sírjait újították fel. Jelentős szerepet vállaltak a Felvidéken, Északkelet-Szlovákiában végzett nagyszabású katonatemető rekonstrukciós munkálataiban, melynek fő szervezője koordináló partnerük, a homonnai illetőségű KVH Beskydy civil egyesület. Különösen büszkék a repejovi temető felújítására, ahol fehérvári és budapesti katonáknak van nyugvóhelyük.  

Mindent egybevetve, az ezredforduló óta – részben az I. világháborúhoz kötődően –, 6 országban 25 köztéri szobrot vagy emlékművet állítottak a támogatóik jóvoltából. Kilenc településen található katonatemető felújításához, kopjafa, emlékhely építéséhez, illetve emlékfa elültetéséhez járultak hozzá jelentős összeggel és élőmunkával, például Fejér vármegyei diákok, nyugdíjasok, tanárok részvételével is, a szabadidő hasznos eltöltése, a közösségformálás jegyében. Szlovéniában és a Doberdónál, Visintiniben is. 2022-ben pedig Érsemjénben, Kazinczy Lajos emlékművénél a helyiekkel emlékeztek.  Eddig nyolc könyvet adtak ki önállóan és támogatóként 8 másik megjelentetését segítették elő. Ezeket nem kereskedelmi forgalomba szánták, fő céljuk az ismeretterjesztés. A Krajczáros alapító tagja a Visegrad Working Group for Military Cemeteries formációnak is. Továbbá gesztor szervezetként, illetve alapítóként állnak az országos hatókörű Háborús Emlékhelyeket Gondozó Társaság civil formáció mögött.

Az alapítvány rendkívül fontosnak, határokon átívelően meghatározó súlyúnak tartja az évről évre november 11-én 11 óra 11 perckor esedékes Nemzetközi gyertyagyújtási akciót, amelyet először 2009-ben kezdeményezett. (Ez az I. világháborút lezáró fegyverszünet megkötésének időpontja.) Az elmúlt években már 15 országból 20 ezer résztvevőt nyertek meg az akcióhoz. A projekt bölcsője Székesfehérvár, ahol 11 helyszínen 11 civil szervezet a házigazda. A sok száz hazai és külhoni település közül mostanra már önjáróvá lett az esemény, amit civil szervezetek, iskolák és önkormányzatok egyre gyarapodó számban, öntevékenyen formálnak saját arculatukra. Ugyancsak a határokon átnyúló közösségteremtést szolgálja az Ecsettel a békéért program. Jelenleg 7 országból közel 200 festő a partnerük. A múlt években csaknem ezer alkotással járták a világot. A portrék, tájképek az I. világháború közkatona hőseit, parancsnokait, korabeli helyszíneit, eseményeit villantják fel a ma élő nemzedékek tagjainak, és emlékeztetnek a béke jelentőségére. Kis híján 100 kiállításnál tartanak már, és számos alkotótábort rendeztek. A gyűjtemény azóta is fokozatosan gyarapodik, és folytatják a projektet, Fejérből egyébként 24-en tagjai az alkotóközösségnek.

Az alapítvány mottója: „Együtt, többet, jobban.” Eddigi és újabb partnereikkel ennek jegyében kívánják tovább építeni a kapcsolataikat, s velük együttműködve kívánják a figyelmet ráirányítani Európában a megbékélés, az együttműködés, a közös emlékezet szükségességére. Mintegy 15 hazai és határon túli civil szervezettel van egyébként rendszeres és érdemi munkakapcsolatuk. Ami az idei évet illeti: a működési feltételek, így az anyagi lehetőségek is várhatóan még nehezednek, szűkebbek lesznek. Az alapítvány azonban folytatja közhasznú tevékenységét.  Legnagyobb vállalásuk, hogy meghívták és fogadják a partiumi, Érsemjénből érkező neves, Ezüst perje táncegyüttest. A csoport október 6-án lép fel a Szent István Művelődési Házban, Kazinczy Lajosra is emlékezve.  Idén is folytatódik a gyertyagyújtási akció, amelyet ezúttal is meghirdetnek az interneten. Fehérváron november 11-én 11 civil szervezet tart rövid megemlékezést. Az Ecsettel a békéért programhoz kapcsolódóan pedig alkotótábort rendeznek az Északi középhegységben.

Az alapítvány, annak tagjai és önkéntesei több elismerést begyűjtöttek már. Rá is szolgálnak a támogatásra. Ezúttal úgy, hogy Aranyember-díjjal ismerjük el tevékenységüket.