Tarsoly Egyesület

január 24. - Falus Ferenc

Falus Ferenc, korábbi országos tiszti főorvos volt a Közéleti Klub vendége.


Csató József írása

A Tarsoly Ifjúságért Egyesület az idén is tovább folytatja a közéleti klub sikeres rendezvény sorozatát. A Fő utcai Európa Klubban január 24-én, csütörtökön dr. Falus Ferenc, korábbi országos tiszti főorvos volt a vendég.

A rendezvényen arra a kérdésre kereszték a választ:” Elérhető-e a gyógyulás, ha megbetegedtem.”

Az egészségügyi szakembert Sipos András, a Tarsoly Ifjúságért Egyesület elnöke köszöntötte.

A meghívott vendéggel Sipos András beszélgetett hazánk egészségügyi helyzetéről.

Dr.Falus Ferenc bevezetőjében elmondta, hogy az egyetem első két évét Moszkvában végezte, majd 1975-ben diplomázott a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán. Később elvégezte a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem egészségügyi menedzser szakát.

Dolgozott  mentőorvosként az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ), majd tüdőgyógyászként az Országos Korányi TBC és Pulmanológiai Intézetben. Később a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Pulmanológiai Klinikájának osztályvezető egyetemi adjunktusa lett.

1995-ben az újonnan alakult Magyarországi Otthonápolási és Hospice Egyesület első elnöke lett. 2001. decemberétől 2007-ig a Fővárosi Önkormányzat Nyírő  Gyula Kórház főigazgatójaként tevékenykedett, ahol létrehozta az ország első játékszenvedély-betegeket gyógyító osztályát.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) vezetését  2007. február 1.jétől látta el, egészen 2010. július 7-éig.

Azóta két családi vállalkozásból él.

A 68 éves orvos elemezte a mai országos egészségügyi ellátási helyzetet. Hangsúlyozta, hogy az sajnos  nagyon alulfinanszírozott változatlanul. Az egészségügyi minisztérium megszüntetetése óta, az Emberi Erőforrások Minisztériumában csak államtitkári szinten van képviselve az egészségügy.  Egymás után jönnek-mennek az egészségügyi államtitkárok, de ezzel nem oldódik meg az a feszültség az irányításban.

Hazánk kórházai az alulfinanszírozás miatt, adósságspirált hordoznak magukkal. A háziorvosi szolgálatnál az orvosok életkora magas, a praxisokat nehezen tudják átadni, ha nyugállományba akarnak menni. Ezért kénytelek tovább dolgozni betegeik érdekében.

A  sürgősségi ellátásban is gondok vannak országszerte. Arra volna szükség, hogy a betegek minél előbb megkaphassák a szükséges kezeléseket és hamarabb kórházba kerülhessenek.

A halálozási arány a visegrádi országok közül nálunk a legmagasabb. Statisztikákat mutatott be, amelyek sajnos riasztóak az Európai Unió országai között.

A gyógyszerellátásban is sokszor fennakadások vannak, a felírt helyettesítő gyógyszerek nem mindig érik el a megfelelő gyógyulási eredményt a betegeknél.

A diagnózis: összességében tehát beteg a magyar egészségügy. Ezen a jövőben mindenképpen változtatni szükséges.

Ezután válaszolt a hallgatóság kérdéseire.

2019 Augusztus

H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
   
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 

Európa Klub Székesfehérvár

Az Európa Klub következő időpontja:

2019. augusztus 8.

L. Ritok Nóra

grafikusművész

kiállításának megnyitója. 

További információ a klub

Facebook oldalán.

Támogatóink

A honlap működését

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata

támogatja.

Partnereink

 

 

   
   
   

 

Galéria

Fel