Tarsoly Egyesület

február 15. - Buth Sándor

Buth Sándor (Együtt) önkormányzati képviselő


Csató József írása

A Székesfehérvári  Tarsoly Ifjúságért Egyesület közéleti klubja legutóbbi rendezvényét február 15-én este tartotta az Európa Klub Fő utcai helyiségében.

A vendég ezúttal BUTH SÁNDOR (Együtt), Székesfehérvár Megyei Jogú Város önkormányzati  képviselője volt, akit Sipos András politológus, a Tarsoly Ifjúságért Egyesület elnöke köszöntött.

Buth Sándor elmondta, hogy katona családból származik. Általános iskolai tanulmányait Mórom, a középiskolát pedig Keszthelyen végezte el.

Ezután  jelentkezett a Katonai Főiskolára, mint mondta: négyéves kora óta már katonának készült.

Fel is vették, s tanulmányai befejezése után különböző állomáshelyeken szolgált az országban.

Később azután elvégezte a Katonai Akadémiát is és főtiszt lett, ezredesként vonult nyugállományba.

Három gyermekük van.

Miután nyugdíjazták Székesfehérváron bekapcsolódott a politikai életbe. Először a Magyar Demokrata Fórum színeiben tevékenykedett, , majd a párt megszűnése után a civil szervezetet erősítette, később az Együtt politikusa lett.

Az Együtt színeiben jutott be Székesfehérvár Megyei Jogú Város közgyűlésébe, listás önkormányzati  képviselőként.

Véleménye szerint nincs különbség az egyéni és listás képviselők munkájában, mindegyiküknek a megyei jogú város érdekeit kell szolgálnia, a város fejlődésért dolgoznia.

Fontosnak tartja  civil szervezetettel való együttműködést a várospolitika alakításában.

A hallgatóság több kérdési feltett a képviselőnek közgyűlési munkájával kapcsolatosan és a jövő terveiről, az idei székesfehérvári költségvetésről.

Buth Sándor elmondta, hogy szolidaritást vállal a civil szervezetekkel. Véleménye szerint az ősi koronázó városban igenis szükség van a civil szervezetek összehangolt tevékenységére.

A hallgatóság kérdést tett  fel a képviselőnek a választási esélyekről, aki őszintén válaszolt a felvetésekre.

Arról is beszélt, tény, hogy egy önkormányzati képviselőnek nem sokkal több jogosítványa van, mint az „egyszerű állampolgárnak.”

Arra volna szükség, hogy a jövőben jobban együtt dolgozzanak a különböző döntések meghozatalában, amely a székesfehérvári emberek  életét érinthetik.

Önkormányzati képviselőként továbbra is az ellenzéki oldalon, szeretett városa, városunk előbbre jutásáért fog dolgozni a közgyűlésben, a jövő októberi önkormányzati választásokig.

2024 Október

H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
   

Emlékezés Tóth Lászlóra

„Tíz évvel ezelőtt hunyt el Tóth László A Szabadművelődési Ház korábbi igazgatója”. c. részt

„Ebből az alkalomból barátai, ismerősei, tanítványai emlékműsort szerveztek  2023. szeptember 16-n Vörösmarty Színházban.

A programról videó felvétel készült, mely megtekinthető itt, valamint a facebookon Ambrus Tibor, Lánczky László, Róka Gyula fotói itt

Európa Klub Székesfehérvár

Az Európa Klub következő időpontja:

2023. október 10. (kedd) 16:00

Vendégünk:

Hudoba György 

Téma:

48 nap alatt a Föld körül 

Facebook oldalán.

Támogatóink

A honlap működését

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata

támogatja.

Partnereink

 

 

   
   

 

Galéria

Fel