Tarsoly Egyesület

február 21. - Lőrinczné dr. Bencze Edit

A Tarsoly Ifjúságért  Egyesület közéleti klubja február 21-én újabb programot szervezett  Székesfehérváron, a Fő utcai Európa Klubban. A vendég ezúttal Lőrinczé dr. Bencze  Edit, a Kodolányi János Egyetem tanszékvezetője, intézetigazgatója volt, aki Európa 2019- női szemmel címmel tartott nagysikerű előadást.


Az előadót Sipos András, a Tarsoly  Ifjúságért Egyesület elnöke köszöntötte és kérdezte életútjáról, az Európai Unióról.

Elmondta, hogy 1982-ben végzett a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző  Karán  orosz-történelem szakon.  Utána 1986-ban történelem szakos középiskolai tanár képesítést szerzett az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, majd angol nyelvtanári szakot is végzett a Kodolányi János Főiskolán .

1982-1984. között a Sárszentmihályi Általános Iskola történelem-orosz szakos tanára. 1989-1994. között pedig a Kereskedelmi és Vendéglátóipari  Szakmunkás- és Szakközépiskola történelem tanára . Tanított a székesfehérvári Tóparti Gimnázium és  Művészeti Szakközépiskolában, történelmet és angolt. (1994-2004.)

Ezután a Kodolányi János Főiskolára került a Társadalomtudományi Tanszékre. Először főiskolai adjunktus lett 2003-ban, majd főiskolai docens 2009-től. 2012-től főiskolai tanár, tanszékvezető.

Tudományos fokozata 2009-Phd (gazdálkodás és szervezéstudományok, summa cum laude.)

Phd . doktori értekezése címe: Az európai bővítések elmélete és gyakorlata a horvát csatlakozás tükrében. (Erről könyv is megjelent.)

Edit tagja az MTA VEAB munkabizottságának, vezetője a VEAB Politikatudományi Munkabizottságának.

Mostani előadásának pontos címe: A jelen és a jövő szcenáriói az Európai Unióban- volt.

Az előadó  alapos jártassággal és ismertekkel rendelkezik ebben a napjainkban nagyon is aktuális témakörben.

Arról szólt, hogy az Európai Unió hetven országgal tart fenn kereskedelmi megállapodást. Gazdasága a világ GDP -jének a negyven százalékát teszi ki.

Beszélt az EU kihívásairól: a demográfia helyzetről, a gazdasági relatív gyengélkedésről, az erősödő  populizmusról, a  bizalom és a legitimizáció válságáról (?), a 2008-as világválságról ( a globalizáció  negatív hatásai). Ismertette a szolidaritásról és a felelősségvállalásról szóló vitát.

Ugyancsak felvázolta a jövő szcenárióit is:

Gazdaság: 8 millió új munkahely teremtése, egységes piac, pénzügyi politika (Közös uniós pénzügyminiszter.) bővítés– Törökország.

Szabad és tisztességes választások,

munkajog: mindenhol ua, közös munkaerőpiaci ügynökség,

kibernetbiztonság, Európai Ügyészség-, Óraátállítás- Brexit,

Migrációs kérdések, (migrációs csomag.),

Pénzmosás elleni küzdelem.

Minden tagállamban az euro bevezetése.

Ezeket az úgynevezett FEHÉR KÖNYV tartalmazza Európa jövőjéről (Európa öt lehetséges útja 2025-ig.)

Külön ismertette a Brexit következményeit is. A nagysikerű, érdekes előadása  után válaszolt a hallgatóság kérdéseire.

2024 Október

H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
   

Emlékezés Tóth Lászlóra

„Tíz évvel ezelőtt hunyt el Tóth László A Szabadművelődési Ház korábbi igazgatója”. c. részt

„Ebből az alkalomból barátai, ismerősei, tanítványai emlékműsort szerveztek  2023. szeptember 16-n Vörösmarty Színházban.

A programról videó felvétel készült, mely megtekinthető itt, valamint a facebookon Ambrus Tibor, Lánczky László, Róka Gyula fotói itt

Európa Klub Székesfehérvár

Az Európa Klub következő időpontja:

2023. október 10. (kedd) 16:00

Vendégünk:

Hudoba György 

Téma:

48 nap alatt a Föld körül 

Facebook oldalán.

Támogatóink

A honlap működését

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata

támogatja.

Partnereink

 

 

   
   

 

Galéria

Fel