Tarsoly Egyesület

Tóth Lászlóra emlékezünk

Nívós programmal emlékezünk halálának tízedik évfordulója alkalmából Tóth Lászlóra, a városszerte kedvelt közművelődési szakemberre, költőre, rendezőre, a korábban A Szabadművelődés Háza néven ismert intézmény igazgatójára. Az évfordulóra a munkásságát megidéző emlékkönyv jelenik meg, képzőművészeti kiállítás nyílik és színielőadást láthatnak szeptember 16-án az emlékezők a Vörösmarty Színházban.

Tóth László barátai, munkatársai, irodalmi és rendezői munkásságának kedvelői egy éve határozták el, hogy méltóképpen tisztelegnek az emléke előtt. Az igazgató-előd, pályatárs Magyarits András az emlékkönyv szerkesztését, a Tarsoly Ifjúságért Egyesület és elnöke, Sipos András a kötet kiadásának felelősségét vállalta fel, Szentes Ottokár képzőművész arra vállalkozott, hogy tárlatot rendez azoknak a képzőművészeknek a munkáiból, akik annak idején A Szabadművelődés Házában kaptak bemutatkozási lehetőséget. Nagy Judit rendező és a Szabad Színház társulata pedig Mrozek: Emigránsok című darabjának színpadra állításával veszi ki részét az emlékezésből.

A délután 17 órakor, a Vörösmarty Színház kávézójában kezdődő rendezvény előtt Magyarits András emlékezik Tóth Lászlóra, majd Vakler Lajos újságíró beszélget a Záróra – Tóth László emlékkönyv szerkesztőjével és kiadójával. Azt követően a színház galériájában A holnap kortársai címmel Kovalovszky Márta művészettörténész és Szentes Ottokár képzőművész megnyitja azt a kiállítást, amelyen a hazai kortárs képzőművészet több jeles egyéniségének alkotásait láthatja a közönség. A tárlat anyagát azoknak az alkotóknak a munkáiból válogatta ki Szentes Ottokár, akik fiatal művészként A Szabadművelődés Házában lehetőséget kaptak a bemutatkozásra. Neves, ismert művészek munkái kerülnek fel a színházi galéria falára, Bukta Imre, efZámbó István, Fehér László, feLugossy László, Hegedűs 2 László, Károlyi Zsigmond, Kocsis Imre, Méhes Lóránt – Vető János, Somogyi Győző, Szabados Árpád, Szemethy Imre, Ujházi Péter, Wahorn András alkotásai láthatják az érdeklődők. A nívós tárlat október 29-ig lesz látható, s a színházi előadások előtt egy órával, a szünetekben, illetve a tarsolyie@gmail.com e-mail címen történő bejelentkezéssel, egyeztetett időpontban tekinthető meg.  A képzőművészeti kiállítás megnyitásával nem fejeződik be a program, a rendezvény méltó zárásaként a Szabad Színház társulata a Kozák András Stúdióban Mrozek: Emigránsok című művét mutatja be.

A rendezvényen adják át a Záróra - Tóth László emlékkönyvet az előrendelőknek, de lesz lehetőség a kötet megvásárlására is a rendezvény ideje alatt, 3000 forintért. Mód van a könyv előrendelésére is 2000 forintért, szeptember 11-én és 13-án 14- 18 óra között a Tarsoly Ifjúságért Egyesület közösségi terében (Székesfehérvár, Fő utca 3.). A későbbiekben pedig a Vajda János Könyvesboltban (Fő utca 2.) 4200 forintért lehet megvásárolni a könyvet.         

2024 Október

H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
   

Emlékezés Tóth Lászlóra

„Tíz évvel ezelőtt hunyt el Tóth László A Szabadművelődési Ház korábbi igazgatója”. c. részt

„Ebből az alkalomból barátai, ismerősei, tanítványai emlékműsort szerveztek  2023. szeptember 16-n Vörösmarty Színházban.

A programról videó felvétel készült, mely megtekinthető itt, valamint a facebookon Ambrus Tibor, Lánczky László, Róka Gyula fotói itt

Európa Klub Székesfehérvár

Az Európa Klub következő időpontja:

2023. október 10. (kedd) 16:00

Vendégünk:

Hudoba György 

Téma:

48 nap alatt a Föld körül 

Facebook oldalán.

Támogatóink

A honlap működését

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata

támogatja.

Partnereink

 

 

   
   

 

Galéria

Fel