Tarsoly Egyesület

március 9. - Táborosi Zsuzsa

Retro Fehérvár, a 60-as 70-es évek emlékezete


Táborosi Zsuzsa történelem tanár Székesfehérvári időutazást tett. Visszavitt minket fiatal korunkba, az élet- és pályakezdésünk időszakába, tekintettel arra, hogy a programon résztvevők többsége az idős korosztályhoz tartozott.

A Városi Levéltár és Kutatóintézet nagytermében tartott vetített képes előadáson a Tanárnő felvázolta városunk nagyléptékű fejlődését. Emberi sorsokat idézett fel azoknak az interjúknak az alapján, melyet kiadásra váró könyvéhez készített. Reméljük, hogy sikerül a nem túl távoli jövőben a könyvet megjelentetni és a könyvesboltokban is megvásárolni! Ehhez szívesen vesszük támogatók jelentkezését. Érdemes ebbe befektetni!

Minden egyes életútban megjelent Székesfehérvár változásának egy-egy momentuma. Az ipar és a mezőgazdaság fejlődése, az ehhez elengedhetetlenül szükséges lakás és iskola építkezések, a kulturálódási, szórakozási és sport lehetőségek és még sok minden, ami a minden napi életünkhöz szükséges volt.

Ez az előadás nem egyszerűen nosztalgikus visszatekintés volt, hanem jól megalapozott múlt feltárás, ami segítheti jelenünk jobb megértését és a jövőnk megalapozott tervezését.

 

Sipos András 

 

2024 Április

H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     

Emlékezés Tóth Lászlóra

„Tíz évvel ezelőtt hunyt el Tóth László A Szabadművelődési Ház korábbi igazgatója”. c. részt

„Ebből az alkalomból barátai, ismerősei, tanítványai emlékműsort szerveztek  2023. szeptember 16-n Vörösmarty Színházban.

A programról videó felvétel készült, mely megtekinthető itt, valamint a facebookon Ambrus Tibor, Lánczky László, Róka Gyula fotói itt

Európa Klub Székesfehérvár

Az Európa Klub következő időpontja:

2023. október 10. (kedd) 16:00

Vendégünk:

Hudoba György 

Téma:

48 nap alatt a Föld körül 

Facebook oldalán.

Támogatóink

A honlap működését

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata

támogatja.

Partnereink

 

 

   
   

 

Galéria

Fel