december 7. - Forgács Imre
Forgács Imre az ELTE docense, korábbi igazságügyi és rendészeti miniszer előadása
Fejbe kólintó beszélgetés a Közéleti klubban
Közhely, hogy minden ember érdekes. Bizonyára azért is, mert nem vagyunk egyformák, sok tekintetben érdeklődést keltve másmilyenek vagyunk.
A Tarsoly Egyesület vendégei többnyire olyan személyek, arról nevezetesek, hogy felhívják a figyelmet olyan történésekre, amelyeket saját érdekünkben meg kell értenünk. Amelyiknek látnunk kell a hátterét, értenünk kell lehetséges következményeit.
December 7-én este az egyesület vendége Forgács Imre volt, jogász, kutató, hivatalvezető,aki jelentős baloldali személyek mellett viselt fontos rangokat. Bajnai Gordon kormányában igazságügyi és rendészeti miniszter volt.
Sok mindennek volt személyes résztvevője, kritikus szemmel látó tanúja, jelenségek értelmezője, aki sok mindent tapasztalt. Sok mindent látott belülről.
Ezeket a tapasztalatait fejtette ki csütörtök este. Személyiségéből fakadóan szenvedélyesen, a hallgatóságot lenyűgözve.
Beszélt titkos okokról és elhallgatott veszélyekről.
Például arról, hogy milyen magán- és csoportérdekek húzódnak meg nagy világi események mögött, mekkora és milyen veszélyek fenyegetnek.
Például abból kifolyólag, ami napjaink egyik látszólag súlytalan eseménye, hogy Izrael Tel Avívből Jeruzsálembe költözteti a kormányt. Benne jelentős politikusok meggondolatlan szerepéről.
Felvilágosító kritikával beszélt az előadó az ugyanígy baljós Brexitről, az alig érthető pénzügyi manőverekről, a helyi vagy csak országosnak látszó politikák mögött meghúzódó veszélyekről. A valóságról.
A mindennapjainkról is. Például arról, hogy különböző megnyilvánulásainkat figyelve (pl. Facebookon), hogyan szereznek tudomást igényeinkről, amelyeket aztán ki is elégítenek. Nagy hasznuk származik ebből.
Ritka érdekes, olykor fejbe kólintó, szenvedélyes előadás hallgatói voltunk. Minden mondatából Radnóti figyelmeztetése volt kihallható:
„Ember, vigyázz, figyeld meg jól világod…és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte. hogy más legyen.”
Lőrinczy Attila
Európa Klub Székesfehérvár
Az Európa Klub következő időpontja:
2023. május 23. (kedd) 16:00
Vendégünk:
Herczog Edit
Téma:
Az Európai Unió aktuális kérdései
További információ a klub
Facebook oldalán.
Támogatóink
A honlap működését
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata
támogatja.