Szeptember 24. - Herczog Edit
Quo vadis EU? Dilemmák és döntések 2026/27-ben
Herczog Edit korábbi EP képviselő, a TARSOLY Ifjúságért Egyesület tagja tartott előadást csütörtökön a Közéleti klubban. Az előadó fontos és nagyon időszerű kérdéskre kereste a választ.
Többek között az előadó azt a kérdést tette fel és kereste a választ - indításként -, hogy hová megy, vagy hogy hova menjen Európa? Jó vagy rossz irányba megy Európa.
Mi volt az világesemény, amiről azt gondolhatjuk, hogy sok mindent megváltoztatott. Az ENSZ, az egyik tagállama kezdeményezésére, elfogadott ebben a hónapban egy határozatot. Ez pedig az volt, hogy változtassuk meg a térképet. Ennek értelmében pl. Afrika ábrázolása térképen nagyobb lett, míg pédául az Egyesület Államok és Oroszország kisebb. Az országok döntő többsége ezt elfogadta, míg az USA nem. Néhány ország tartózkodott. Ez egy jelentős változás a világban. A Mecator téképeket változtatták meg négy száz év után. Ezt az Afrikai országok nevében Togo javasolta az ENSZ-nek, melyet rövid időn belül elfogadtak. Egy igazságos világ egy igazságos térképpel kezdődik érveltek a kezdeméynezők.
Milyen döntések vannak az Európai Unió történetében. Az egyik kérdés, hogy válságban van-e Európa? A válsághelyzetek és a technológiai fejlődés ugrásszerű fejlődése nem párosul a szabályrendszer kidolgozásának sebességével. Terjed a rendeleti szabályozás a demokratikus döntéshozatal nyikorog. Ez kedvez autoriter vezetőknek.
A világban és így az Európai Unióban lezajló változások alapvető kérdései. A változás kinek az érdeke? A végrehajtás kinek a kötelessége? És végül ki fizeti meg az árát?
Ezekről a kérdésekről élénk beszélgetés alakult ki az előadó és résztvevők között.
Európa Klub Székesfehérvár
Az Európa Klub következő helyszíne és időpontja:
Székesfehérvár, Fő utca 3.
Vendégünk:
Téma:
További információ az Európa Klub Facebook oldalán.
Támogatóink
Egyesületünk működését
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata
támogatja.



