Aranyember-díj 2024 - átadóünnepség
Átadtuk a TARSOLY Ifjúságért Egyesület Aranyember-díjait
Pénteken délután került sor a szép számú közönség előtt az Aranyember-díj átadására, melyet ebben az évben Gergő Katalin, Kocsis Balázs és a Krajczáros Alapítvány vette át.
- Gergő Katalin Székesfehérváron az első családsegítő szolgálat létrehozásában, elindításában, sok éven keresztül irányításban végzett munkájáért, valamint jelenleg a Kézműves Egyesületben végzett aktív tevékenységéért,
- Kocsis Balázs kiváló képzőművészeti alkotásaiért és Székesfehérvárért végzett munkájáért,
- Krajczáros Alapítvány a határokon is átnyúló hadisírgondozó tevékenységért és a katonai emlékek megőrzésében végzett kiemelkedő munkájáért részesült az Aranyember-díjban, melyet
Herczog Edit, korábbi Európai parlamenti képviselő, egyesületünk tagja, az Aranyember-díj Bizottság elnöke, valamint Barna Éva egyesületünk újonnan megválasztott elnöke és Sipos András leköszönő elnök adott át.
A díjazottak meghatódottan vették át az elismerést és mondtak köszönetet hozzászólásaikban.
Magyarits András A Szabadművelődés Háza korábbi igazgatója, címzetes igazgató méltatta a díjazottak tevékenységét és a hozzájuk kötődő emlékeit.
Dr. Kerkuska László Aranyember díjas, a Bizottság tagja is méltatta mindhárom elismerésben részesült tevékenységét.
Sipos András emléklapokat adott át az Aranyember-díj Bizottság tagjainak.
Tóth Tibor – Tibiton előadóművész a közönséget dalra fakasztó műsora tette nagyon hangulatossá az ünnepséget.
Emlékezés Tóth Lászlóra
„Tíz évvel ezelőtt hunyt el Tóth László A Szabadművelődési Ház korábbi igazgatója”. c. részt
„Ebből az alkalomból barátai, ismerősei, tanítványai emlékműsort szerveztek 2023. szeptember 16-n Vörösmarty Színházban.
A programról videó felvétel készült, mely megtekinthető itt, valamint a facebookon Ambrus Tibor, Lánczky László, Róka Gyula fotói itt”
Európa Klub Székesfehérvár
Az Európa Klub következő időpontja:
2023. október 10. (kedd) 16:00
Vendégünk:
Hudoba György
Téma:
48 nap alatt a Föld körül
Facebook oldalán.
Támogatóink
A honlap működését
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata
támogatja.