Tarsoly Egyesület

Döntő - 2019

A Hétköznapok Európája

A Tarsoly Ifjúságért Egyesület országos vetélkedője Székesfehérváron


A Tarsoly Ifjúságért Egyesület , több civil szervezet együttműködésével, a Hétköznapok Európája (Korábban A mi Európánk) címmel immár a tizenegyedik alkalommal hirdetett vetélkedőt a határon túli és magyarországi középiskolások számára.
Az esemény fővédnöke: Dr. Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős tagja volt.
A vetélkedősorozat döntőjét március 23-án, szombaton rendezték meg a székesfehérvári Németh László Általános Iskolában.
A székesfehérvári döntőbe most kilenc négy-négy tagú csapat jutott be.
A versenyzőket Lőrinczné dr. Bencze Edit, a Kodolányi János Egyetem tanszékvezetője, intézetvezetője, a zsűri elnöke köszöntötte és jó vetélkedést kívánt a csapatoknak.
A vetélkedőt Pribékné Nényei Annamária és Pintér András vezette.
A csapatoknak számos közismereti kérdésre kellett válaszolniuk és kétperces videót is kellett készíteniük.
A kísérő tanárok ezúttal is elmondták véleményüket a mostani vetélkedősorozattal kapcsolatosan. Egyben javaslatokat is tettek a jövő évi vetélkedőre.


A Hétköznapok Európája című vetélkedősorozat döntőjében a kunszentmiklósi Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola „Konok kunok” nevű csapata végzett az első helyen 145 ponttal. Ők már évek óta nagyon jól szerepelnek a székesfehérvári döntőben. Mostani győzelmük sem volt meglepetés!.
2.: a budapesti Karinthy Frigyes Gimnázium „5let” nevű csapata 143,5 ponttal.
3.: a pécsi Leöwey Klára Gimnázium „EU-karióták” nevű csapata 141.5 ponttal.
4.: az ajkai Fekete István-Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium „Veni, vidi, vici” nevű csapata135,5 ponttal.
5.: a pécsi Kodály Zoltán Kollégium „Az Apokalpiszis lovasai” nevű csapata 131.5 ponttal.
6.: a szolnoki Tiszaparti Kollégium „kolis titánok” nevű csapata 130,5 ponttal.
7.: a Zentai Gimnázium „Jogos jogtalanok” nevű csapata 129,5 ponttal.
8.:a Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium „Kedves csirkefogók” nevű csapa 125 ponttal.
9.: az ibrányi Móricz Zsigmond Gimnázium és Kollégium „Szabolcsi srácok” nevű csapata 112 ponttal.

A zsűri véleménye szerint, a pontszámokból kitűnik, hogy szoros versenyben szerezte meg az első helyet a kunszentmiklósi csapat.
Az értékes díjakat Lőrinczné dr. Bencze Edit, a zsűri elnöke adta át a csapatoknak.

Sipos András, a Tarsoly Ifjúságért Egyesület elnöke elmondta, hogy terveik szerint jövőre tizenkettedszer is megtartják a határon túli és a magyarországi középiskolások immár hagyományos vetélkedősorozatát a támogató szervezetek, intézmények jóvoltából, segítségével.

A döntőn készült fényképen az Egyesület Facebook oldalán megtekinthetőek.

Csató József

2019 Április

H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
     

Európa Klub Székesfehérvár

Az Európa Klub következő időpontja:

2019. április 9. 16.00

 

További információ a klub

Facebook oldalán.

Támogatóink

A honlap működését

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata

támogatja.

Partnereink

 

 

   
   
   

 

Galéria

Fel